Am I a quiter, am I insane... or brave? / Folyton feladom, esetleg őrült vagyok... vagy bátor?

More than 6 months ago I started a new life. I made a tough decision. I left my job and gave a chance to do what I always wanted to do. Since I didn't want to be a self-taught makeup artist, I found a promising course with a great master and perfect conditions. Since then my whole life has changed, I'm happier, I found that something which was missing. My past few years were pretty hard and my feeling was that I'm totally clueless about my life, I lost myself somehow, somewhere. But now, I can say that I'm whole again.

When I submitted my resignation at my workplace, I started to think about it and my first thought was that I'm just a quiter. This is me, I make a decesion after a long deliberation and when I say it out loud, I'm not sure that I did the right thing. I had the same feeling this time as well. But now I know that this was the best decision of my life. Sometimes it is hard, since I don't have regular assignments yet and I have to start my own business from zero. Fortunately, the most important persons in my life are my biggest supporters.

I realized that it is true that life is too short to do what cannot make you happy. I just had to let things and people go from my life. I've learned a lot, now I'm wiser. I do not regret anything because those mistakes or experiences showed me the right way.

Több, mint 6 hónappal ezelőtt új életet kezdtem. Meghoztam egy nehéz döntést. Felmondtam a munkahelyemen, hogy esélyt adjak annak a hivatásnak, amivel mindig is foglalkozni szerettem volna, hogy sminkes legyek. Az első lépés az volt, hogy találjak egy ígéretes sminkes kurzust. Sikerült is egy nagyszerű mestert találnom, aki tökéletes feltételek biztosított a tanuláshoz. Azóta az egész életem megváltozott. Ki tudom jelenteni, hogy tökéletesen boldog vagyok, végre megtaláltam azt, ami eddig hiányzott az életemből. Az elmúlt pár évem elég kemény volt és fogalmam sem volt, hogy merre tart az életem vagy, hogy ki vagyok én valójában. Időközben elvesztettem önmagam valahol, valamikor. De most, ismét teljes vagyok, újra én vagyok én.

Amikor beadtam a felmondásom a munkahelyemen, lefutottam magamban a szokásos köröket. Biztos, hogy helyesen cselekedtem? Biztos fel kell égetnem magam mögött mindent? Az első gondolatom az volt, hogy ismét feladom... Ez vagyok én, hosszú mérlegelés után hozok egy döntést és amikor végre kimondom hangosan, utána rögtön elbizonytalanodom, adott esetben megbánom és sunnyogok vissza, hogy semmissé tegyem. Természetesen, a felmondással kapcsolatban is ez volt az első gondolatom. De ma már kijelenthetem, hogy ez volt életem legjobb döntése. Sokszor nehéz még mindig, főleg anyagilag, hogy még nincsenek rendszeres megbízásaim és a nulláról kell felépítenem a saját üzletem. Vannak napok, amikor félek, hogy mit hoz a jövő, de szerencsére többségében bizakodó, elhivatott és pozitív vagyok, mert ez az én utam, ez az ami leköt, ez az amit szívvel és lélekkel tudok csinálni. Szerencsére a legfontosabb emberek az életemben a legnagyobb támogatóim. Úgyhogy nincs meghátrálás, mert ennek össze kell jönnie, így kell lennie. Annyira igaz a közhely, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan dolgokat csinálj, ami nem tesz boldoggá. El kellett engednem szokásokat, dolgokat, gondolatokat és embereket az életemből, hogy végre újra magamra találjak. Rengeteget tanultam, bölcsebb is lettem. Nem bánok semmit, mert ezek a hibák és tapasztalatok mutatták meg a helyes utat.

I think this is my most personal post I've ever published. Let's consider it as a new beginning. :)

Szerintem ez az eddigi legszemélyesebb postom. Tekintsük ezt egy új kezdetnek. :)

xoxo